2013. február 12., kedd

Valahol



...olvastam  pár napja és azóta itt zümmög a fülemben ez a pár szó:


"Két dolgot adjon az ember a gyermekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat."

Mi adtunk.
Tudom.
Ők is tudják.

Fotó: internet

6 megjegyzés:

  1. Nálunk ez még a jövő... Talán a legnagyobb érzi, mostanában jelzi, mennyi dolgot most ért meg, amit annak idején nem. S mennyire segítik most ezek a dolgok... Ha kikerülnek az életbe, igazán akkor fog kiderülni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, majd kapod a visszajelzéseket arról, hogy mit adtál nekik az útra...igazán csak felnőtt korukra értik meg, szerintem.

      Tudatosul bennem is, hogy eddig mi neveltük Őket, most már abból gazdálkodnak, amit kaptak.
      Beleborzongok, ha eszembe jut, hogy felnőtt, önálló nők lettek. No nem a rossz érzéstől borzongok, hanem a csodától, hogy miből lett a cserebogár:)

      Törlés
  2. "... abból gazdálkodnak, amit kaptak."
    Egy kicsit lazábbra engedném a mieinket. Az aggályainkból visszavennék. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tibor, az aggályainkból regényt tudnék írni, mint anya meg főleg...de próbálom tanulni az elengedést, hogy repülhessenek.

      Összeszorított foggal megy még csak, de javulok:)

      Törlés
  3. Nehéz, mert csak utólag derül ki, jól csináltad-e? Hogy a határokat jó helyen húztad-e meg, hogy a szárnyaik ne sérüljenek, de a gyökereik erősek maradjanak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igyekeztem, nagyon igyekeztem mindig megtartani az egészséges határokat...

      Törlés

Megköszönöm, ha írsz...de tudnod kell, hogy a kommentet moderálom.

Türelmet kérek, ha nem jelenik meg belátható időn belül a megjegyzésed, mert annak oka lehet: úton/házon/magamon kívül vagyok.