2015. augusztus 31., hétfő

Csak szólok


tavaszi kép...

...hogy beérett az évelő kapor magja, már szedtem meg belőle, de még rengeteg van, most már barnul/érik folyamatosan.
Aki kért vagy szeretne belőle, kérem jelezze kommentben vagy emailben, kinek hogy tudom eljuttatni. Az elérhetőségét senkinek nem teszem nyilvánossá és én sem fogok soha visszaélni vele, semmilyen módon.

A héten biztos, hogy nem tudok vele foglalkozni, leghamarabb szeptember 20-a után érek rá, ne haragudjatok, de nagyon el vagyok havazódva.

Ezt is csak azért írtam meg, hogy tudjátok: nem felejtettem el.

Sziasztok! :)

2015. augusztus 30., vasárnap

Ezen


...akkorát bőgtem, hogy ihaj!...igaz nem az én szavaim, írásom, de ha a három fiút átírnám két lányra a szövegben, akár én is írhattam volna.

A fájdalom várhat

írta: E_S

Talán Te is ismered azt, amiről most beszélni fogok. Lehet, hogy hasonló gondolatok forognak a lelkedben. Az is lehet, hogy nem. De érteni fogod.
Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell két emberre vásárolni.
Az üresség sokáig ott marad utánuk. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.
De nem jött meg. Száz, vagy ezer kilométerre van tőled.
Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Megtanulsz két emberre vásárolni. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.
Természetessé válik az, hogy interneten beszélsz velük. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Nem annyira. Nem mindig.
Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj valamelyiket? Alig várod, hogy feljelentkezzenek az internetre, hogy beszélhess velük. Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.
Aztán mondják sorra: jövünk haza! Szinte egyszerre a három fiú, három barátnővel.
Lesz frissen sült házi kenyér? Csirkepörkölt galuskával? Kovászos uborka? Rétes?
Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.
Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek.
Nem mondod el, hogy végig aggódtál, ameddig a levegőben volt a gépük. Persze, a repülés biztonságos. De mégis...
Itt lesznek és újra zajos lesz a ház. Kizabálják a hűtőt, soha nem lesz üres a fürdő, elfogy a szappan, pedig az előbb tettél ki egyet a tartóba. Nincs vécépapír, semmi nem ott van, ahová leraktad. De nem baj.
Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét. Magyarul, angolul, spanyolul, litvánul. Nemzetközi diliház. Annyira jó így.
Reménykedsz, hogy még szép idő lesz. Talán ki lehet ülni a kertbe grillezni. Ülni a pléddel a válladon, kezedben egy pohár borral és beszélgetni a lassan kihülő kormos hús mellett. Mert a grillezésben nem az étel a fontos, hanem a hangulat. A lassan kihunyó parázs, a fanyar füst illata. A gyerekeid hangja.
Még nincsenek itt, még két hét, ameddig az első érkezik. De már készülsz, tervezgetsz. Annyira jó lesz együtt!
Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Az a két hét elrepül és felszállnak a repülőgépek. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.
Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta. Amikor óvodások lettek, egy kicsit elvették tőled őket. Aztán iskolások. Gimnazisták. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatukat, amikor másik városba költöznek, mert ott van az egyetem. Akkor már ritkábban jönnek. Az már kicsit nagyobb halál. Végül elmennek, mert így kell lennie. Ez a természetes. Élik a maguk életét.
Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálták a helyüket. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy.
Próbálsz nem gondolni arra, hogy miért egy másik országban kellett otthonra lelniük? Legalább sikerült. Biztonságban vannak. Van jelenük és van jövőjük.
Jönnek és elmennek. A repülőre nem tudnak sok csomagot vinni, de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják.
De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, te nevelted őket ilyenné.
Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat.
Nekem talán könnyebb így, hogy elmondhatom. Az internet annyi mindent elbír. Örömet, fájdalmat.
De most örömre készülök.
A fájdalom várhat.

forrás: orditok.blog.hu

2015. augusztus 27., csütörtök

Esteledik


Ezt csak úgy, mert szeretem a Nagytemplom épületét, szeretem a tér hangulatát, sokan ücsörögnek a padokon, gyerekek játszanak mindenfelé, fagyival mászkálnak, bicikliznek vagy csak úgy sétálnak.
Sokszor próbáltam már kívülálló szemével nézni a várost, nem nagyon megy, túl sok éve élek itt meg az a baj, hogy nagyon kritikus vagyok, de máskor meg úgy örülök neki, hogy itt élek, mert amennyit elvesz, annyit kapok is tőle.

És ez illik most a hangulatomhoz, nagyon...


Reményik Sándor: Béke


Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.



2015. augusztus 26., szerda

Így

 
(saját fotó)


„Megvan magában minden, csak egy kis őrültség hiányzik. Különben mi értelme van az életnek?”

Zorba, a görög c. filmből

Kaptam


...megmutatom Nektek is.


2015. augusztus 24., hétfő

Nyárvég


(saját fotó)

Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép,
augusztus végi, halk tücsökzenét?

E gyönge hűssel átszőtt és halott
növényektől fanyarkás illatot?

E világon túl bűvölő varázst,
világon-túli csillag-zuhogást?

E gazdag éjt, mely épp azért csoda,
mert múló, s vissza nem térhet soha.

Csorba Győző

Mondom


...ma a férjemnek: nem érek haza ebédidőre, légy szíves főzzél magadnak egy kis tésztát a húshoz.

fotó: internet
Főzött.
Hazaérve szétnéztem a konyhában.
Mint ahol atom robbant.
Nem tudom hogy csinálta, de: kint volt két kis lábas, egy nagyobb, egy kisebb és egy nagyobb fazék, három fedő, egy mázas szűrő, egy hagyományos szűrő, egy desszertes, két lapos, egy mély tányér, három villa, egy nagy fakanál meg egy kicsi, két kanál, egy kés.

Na, most...el tudom képzelni, hogy nézne ki a konyha, ha valami komolyabb főzésre kérném meg.

2015. augusztus 23., vasárnap

Túra...


...a  Szlovák Paradicsomban. A Velky Sokol - (Sólyom-völgy) részén jártunk.

Mit mondjak.. hozzánk nagyon messze van, az út sokkal jobban kimerít, mint maga a túra. Pihenőket is beszámítva, bő 11 órát töltöttünk utazással, ez enyhén szólva is sok(k) :)

A táj maga nagyon szép, érdekes ez a közlekedési mód a szurdokban, a sok fa és vaslétra, fadorongok. Egy idő után piszok fárasztó a koncentráció, nehogy mellé lépjen az ember a fokokon.
Az egész túra elég hajtós volt, végül majdnem nyolc óra hosszát töltöttünk a hegyen, közben vagy 20 perc pihenés volt ebédidő gyanánt. Itt nem is a szintemelkedés volt a sok, inkább a km.
Estére mindenki érezte a lábában a megtett utat. Végül is ez nem baj, sőt! a mozgás öröméért (is) megy ilyen helyekre az ember fia (lánya).

Ez nem olyan túra volt, mint a többi. Lehet megköveznek a hozzáértők, de ez nem váltott ki belőlem olyan nagy katarzist, mint gondoltam.
Vártam nagyon, tartottam is tőle a magas létrák miatt, mert néha elég szédelgős vagyok, de végül nem volt semmi baj.
Lehet a sok utazás tompított az élményen, meg én nagyon hiányoltam azt, amit más túrákon átélek: mászok, kapaszkodok és egyszer csak meglátszik az eredménye, ha felérek egy-egy kilátóponthoz, vagy éppen a hegy tetejére, ahonnan végtelen sok hegyet látok magam előtt, amivel sose tudok betelni.
(Jóóó, tudom, ez egy völgytúra volt, nem is lehet ilyenre számítani, csak motyogom itt magamban.)
De azért összességében nagyon szép volt és különleges, egyedi!!

Nem sok fotó készült, mert létrázás közben örültem, ha élek, nem hogy még fotózzak is, meg a tempó elég feszített volt, nem nagyon lehetett ácsorogni fényképezgetni.

Éjszaka negyed kettőre értünk haza...reggel már fél hétkor fent 'kukorékoltam', olyan voltam, mint a mosott sz.r, csak éppen a mosás nem látszott rajtam...
Tiszta bolond az ember, hogy nem tud aludni, pedig se kicsi, se nagy nincs, aki miatt kelni kéne.

Szepes vára


























2015. augusztus 21., péntek

Még mindig


...virágkarnevál. Kiállítottak pár kompozíciót a Városháza előtt, hatot elvittek Nagyváradra bemutatni, de hétvégén visszahozzák a városba a többit is.

Pár fotó, igaz elég bénák, mert biciklivel voltam, azt is tolni, fél kézzel fotózni közben, a villamos ott megy el fél méterre az embertől, de mindenki azt csinálta, készültek a szelfik, családi képek vagy csak úgy, mert szépek, egyediek, érdekesek.