2016. január 16., szombat

Pakolgattam


...szelektáltam ma a fiókokban. Kincseket találtam, számomra kincseket. Nem is emlékszem már rá, hogy ezeket valamikor eltettem a fiók mélyére és most előkerültek.
Többek között ezek is:

Nagyobbik lányom köszönő versikéjének egy részlete, mikor nyolcadikból ballagott
Anyától hoztam el, nem is tudom mikor, most került megint a kezembe...1958-as újság. Az árát figyeljétek: 60 fillér :) :)


Kedvet kaptam Aranyos fodorka és Mamka oldalán látott régi könyvek, játékok láttán.

Játéknyomdám ugyan nem volt, meg sok egyéb játék sem, de könyvem az volt, igaz az sem sok...majd úgy lett rengeteg { :) }, hogy beiratkoztam a könyvtárba, voltam vagy elsős-másodikos általános iskolás....

Két könyvem maradt az én gyerekkoromból, ez nekem már érték, hatalmas érték. Annak idején annyiszor olvastam el ezeket a meséket, hogy kívülről tudtam. Fogalmam sincs már, hogy mikor, milyen alkalomból kaptam, az egyik, - a régebbi - nem is új volt, valakié már volt előtte, mert van benne egy beírás az első-belső lapon. De nem bántam én, csak könyv legyen és olvashatom.

Aztán nagy örömömre a lányaim is boldogan hallgatták a belőle felolvasott meséket, majd mikor már olvasni is tudtak, Ők forgatták végképp rojtosra a könyvet.
Boldoggá tesz a tudat, mert valahol itt alapozódott meg náluk a könyvek, az olvasás szeretete, amihez tudom, hogy nagyban hozzájárultam.

Most is beleolvastam, a szívem-lelkem is belesajdult, mert láttam azt a kislányt, mikor először vette a kezébe ezeket a könyveket...

Olyan irgalmatlanul régen volt...




Most pedig csapunk egy nagy kört, elgyalogolunk a Nagyerdőbe, hátha ott több hó maradt még meg, mert itt már majdnem mind elolvadt.

20 megjegyzés:

  1. Ez a fajta Világszép nádszálkisasszony nekem is megvolt. :-) Ugyanúgy mint te, másodikasan iratkoztam be a csepp könyvtárfiókba otthon a faluban, ami tán két-három polcocska könyvből állt.A barátnőm hívott el.
    sajnos mindenféle tudományos meg mindenféle szakvélemény ellenére azt kell mondjam, nem alapozza meg az olvasás szeretetét, ha kiskorukban sokat olvasunk a gyerekeinknek. Nálunk egy este se maradt ki olvasás nélkül és már egészen nagy korában is olvastam Kobaknak. Azt nagyon szerette, de most mégse szeret olvasni, sőt teljesen kategorikusan kijelenti, hogy nem szeret. Hiába próbálkoztam sok mindent a kezébe adni, az egyetlen amit igazán élvezett a Zabhegyező volt ötödikes korában. Szerintem az olvasás szeretete inkább örökletes. Apukám falja a könyveket a mai napig. Anyu soha nem volt nagy olvasó. Én is, a testvérem is apura ütöttünk, a tesóm lánya is. Kobak sajnos nem, és ha megfeszülök se, ha tízszer annyit olvastam volna kiskorában, akkor se szeretne most olvasni. Nagyon nehéz elfogadnom ezt a tényt, mert tudom milyen csodálatos dologból marad ki, de nem tehetek ellene semmit. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha szereti hallgatni, akkor nem valamilyen technikai dolog az oka a nem szeretetnek?

      Törlés
    2. Ez azt hiszem ösztönösen jön a gyerekeknél, de biztos az is, hogy sok múlik azon, hogy mit lát, hall, mennyire fogékonyak rá.

      Erőltetni nem lehet, bármilyen szomorú is vagy miatta, hogy nem olvas eleget a fiad, de gondolj arra, hogy másban meg milyen tehetséges, okos gyerek.

      Ha szüksége lesz rá, felnőtt korában pótolja majd, ami elmarad, ha meg nem, nem. Attól függetlenül szerintem Ő az a fajta gyerek, hogy a jég hátán is megél majd.

      Törlés
    3. Nincs technikai ok, mert mindig nagyon ügyesen olvasott,a felméréseken mindig kiválóan szerepelt és ráparancsolva tette is (pl. kötelező olvasmányok, vagy angol nyelvű könyvek a gyakorlás miatt), de csak kényszerből.
      Erőltetni nem fogom. Ha neki ez nem okoz örömet, kár is.

      Törlés
  2. A Világszép nádszálkisasszony nekem is megvan :) - és igen, olvasni jóóóó!
    Nekem is nagyon sok "kincsem" van... viszont ha költözni fogok, nem tudom, mit viszek magammal, valszeg a nagy részét ki fogom dobni... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt néztem, hogy milyen szép könyv ez még most is :) olvasni jó, az olvasás szenvedély :)

      Költözöl??? :O hűha, nem semmi!

      Törlés
  3. Borzasztó, nekem semmim sincs a gyermekkoromból. Egy könyv sem, akkor hogyan szeretek én olvasni? Amiket mutattál az unokahúgomnak voltak meg, nála olvastam ezeket. Bocs. Átgondoltam, kisgyermekkoromból, nagyobb korból ajándék (iskolai) mesekönyv, ifjúsági regények voltak. Mikor apám meghalt nem én pakoltam ki, azt sem tudom hova lettek el, pedig voltak még ott nekem kedves könyveim is. No, ennek utána kell néznem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ifjúsági könyveim még nekem is vannak otthon, Anyánál. Amit még általánosban kaptam jó tanulásért, egyszer még nyertem is egy könyvet, beküldtem a megyei lapba keresztrejtvény megfejtést és nyertem...no, még az is megvan otthon :)

      Törlés
  4. Ó, ti kis csitrik !!! Az én Világszép nádszálkisasszonyom budapesti kiadású és 1956-os !!!! Na ??? van valakinek ilyen ???? :-)
    A viccet félretéve és tudomásul véve, hogy a kor nem érdem... Higgyétek el, más világ volt az, amikor mi, mai hatvan-hetvenévesek, de tán még az ötvenesek is - felnőttünk. Se tévé, se videó, de legfőképp kütyü nem volt. Anyuka meséje volt a könyvből, később saját olvasás. Szerettünk és tudtunk olvasni, nem tekintettük "fáradságos munkának".
    Véleményem szerint igen komoly baj, hogy a gyerekek jó része nem tanul meg rendesen olvasni. Nincs "idő" rá - pedig alap kellene, hogy legyen minden továbbihoz.
    A "kényeztetés" már az én koromban is elkezdődött, pl. a diafilmekkel. (Csak zárójelben mondom, én nagyon nem szerettem.) De tény, hogy olvasni nem könnyű feladat annak, aki nem a betű szerelmese. Mert (Pipulka!) más ám mesét hallgatni, ha anyu olvassa és egészen más, ha magamnak kell megküzdeni három dologgal: az egyik: hogy el tudjam olvasni, a betűket, a másik, hogy a betűkből összerakott szavakat megértsem, a harmadik: hogy mindez nekem élvezetet okozzon. Itt lehet talán a fiaddal is a baj, nem okoz neki örömöt az olvasás. Sajnos nem tudok tippet adni, miképp tudnál ezen segíteni.
    És azért abban is van némi igazság, hogy az olvasás szeretete valamilyen szinten "örökletes" Nem úgy, hogy génjeinkben örököltük az olvasás szeretetét, hanem úgy, hogy láttuk, a szüleink is ezt csinálják, mi utánoztuk őket s ez nekünk (is) örömöt okozott.
    Nem tudom, meddig marad az emberiség "könyvolvasó lény"... De talán mindig lesznek majd régimódi könyvmolyok, akik - ha mást nem, hát gyerekkori emlékeik miatt pár könyvet megőriznek s megpróbálják a következő nemzedéknek továbbadni ezt az érzést..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, Aranyos fodorka, nyertél az '56-os kiadással :))) de azért az enyém sem egy tini a '60-as évvel :)

      Nem is tudom én hogy keveredtem a könyvek világába, hisz nem sokat láttam, láthattam a szüleimet olvasni, mert hajnaltól késő estig dolgoztak, eljártak más településre, soha nem volt idejük olvasásra. Bár Apa biztos sokat olvasott fiatalabb korában, mert kiemelkedően okos volt minden területen.

      Nekem kicsi koromban soha nem olvastak fel esti mesét, mert nem volt aki olvasson, aztán már megoldottam magamnak a mese olvasást. Úgyhogy én még azt sem mondhatom el, hogy valamilyen szinten örököltem az olvasás szeretetét, mert ahogy oly sok mindent, ezt is magamnak oldottam meg.

      Tény, hogy nem is nagyon volt tévé, falura még később jutott el a lehetőség, hogy egyáltalán megvásárolhatták volna a szüleim, de nem is érdekelt bennünket, egy az hogy szabad időnkben bizony dolgoznunk kellett keményen, a másik meg ha mégis volt egy kis időnk, akkor az utcabeli gyerekekkel lógtunk, játszottunk.
      Talán akkor változott egy kicsit a helyzet, mikor iskolás lettem, megtanultam folyékonyan olvasni és a tankönyvek alá mindig be volt rakva a könyvtári könyv, mert bizony szégyen nem szégyen, csaltam, hogy olvasni tudjak...

      Amíg lesznek olyan emberek, akik tovább tudják adni az olvasás élményét - addig lesz könyv is. A jövőben is.

      Törlés
    2. Fodorka, a fiamnak amúgy nincsenek gondjai az olvasással. Amit muszáj volt, azt kiolvasta, még a Kőszívűt is, pedig azon még én, aki szeretett olvasni se voltam képes átrágni magam. Anyukám nálad idősebb volt, tehát kütyü nélküli korban nőtt fel, mégse lett nagy olvasó, apu viszont, aki egy végtelenül egyszerű fizikai munkás ember volt, falt mindent Gogoltól kezdve Tolsztojon át az útikönyvekig, életrajzokig, s ha már nem volt épp otthon semmi betű, hát jött a Nők Lapja, még a Tiffanykat is végig olvasta, amiket a rokonok hoztak elégetésre a kazánba. Ezért gondoltam, hogy lehet ebben valami örökletes dolog. Hogy a fiamnak miért nem okoz örömet, fogalmam sincs, egyszerűen ugyanúgy, mint ahogy én nem szeretem a mákos tésztát még ha megfeszülök se.
      Olvasni valószínű mindig fognak, ha nem is könyvet, de elektronikus könyvet majd meg még ki tudja milyen könyveket fognak kitalálni. :-)

      Törlés
  5. A Világszép nekem is megvan még, meg egy csomó (szinte minden) régi könyvünk Anyunál.
    Arra nem emlékszem, hogy meséket olvastam volna magamnak, azt inkább hallgatni szerettem (s még ma is :)), az ifjúsági regényeket viszont faltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem volt aki mesét olvasson az esti lefekvéskor, ez nagyon kimaradt az életemből. Magamnak olvastam, mikor már tudtam a könyveket bújni...

      Ifjúsági könyvek - a pöttyös sorozat, meg a csíkos könyvek! de jók is voltak azok :)

      Törlés
  6. Sajnos nekem sincs, csak emlekben a pottyos es csikos konyvek, az elso a ket Lotty volt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. abban az időben szerintem mindenki olvasott pöttyös és csíkos könyveket :) imádtam...

      Törlés
  7. Beállnék a "csitrik" sorába :-D mert nekem is ezek a példányok voltak meg.
    Érdekes ez az olvasási téma, most ezen elgondolkodtam, hogy mi lehet az indíték...
    Amikor én olvasni tanultam az iskolában, igen nehezen ment. Apum már feladta, ő azt mondta én soha nem fogok megtanulni olvasni (hihi) anyum nem adta fel a reményt és csak gyakorolt velem mire felfogtam a betűk összeölvasásának az értelmét.
    Gyakran láttam őket olvasni - jól emlékszem. Ami most beugrott, az első könyvtári élményem... egy pici könyvtár a falunkban, de ott olyan jó papír illat volt... és minden színes, úgy éreztem ez egy varázsvilág. Amikor a kikölcsönzött könyveket hazavittem boldog voltam, vittem, mint a győzelmi zászlót.:-)
    Egy karácsonyra a szüleim elfelejtettek könyvet venni. Ez volt a legszomorúbb karácsonyom. Látták és soha többet nem fordult elő.
    Később az általános felső tagozatában kaptunk egy igen-igen jó tanárnőt. Hiszem, hogy neki köszönhetek sok mindent, ami irodalom, nyelvtan és mese. Ő bizony, ha jól haladtunk az anyaggal mesét olvasott nekünk, talán még amikor nyolcadikba jártunk akkor is! A Riki-tiki-tévit. Ismeritek???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg erről az jutott eszembe,hogy volt egy napközis tanár bácsink, aki ha végeztünk a leckével, körbe ültetett bennünket az udvaron, ha rossz idő volt, akkor benn, és felolvasott. A Bogáncsra határozottan emlékszem, azt nagyon-nagyon szerettem hallgatni. Néha már rekedtre olvasta magát, akkor valamelyik nagyobb gyereknek adta át, de azt nem szerettem annyira.

      Törlés
    2. Jó kérdés Kavics, feldobta nekem is a gondolatot: mi lehetett az indíték vajon annak idején nálam is. Mi indított el az olvasás útján?

      Soha nem róttam fel a szüleimnek pld. azt, hogy nálunk nem volt mese olvasás lefekvéskor. Nem azért, mert hideg-ridegek lettek volna, vagy nem szerettek eléggé, egyszerűen nem volt rá erejük, energiájuk mikor este fél 8, nyolc körül hazaestek a vonatozásból. Nem is vártam el, mert nem is tudtam mi az az esti meseolvasás gyerekeknek. Nagy szavakkal írva azt mondanám: az élet mesélt nekem.

      És mégis, mind a ketten, a Testévérem és én is a hihetetlen könyvolvasási mániánkról vagyunk "híresek".


      Jól van ez így már. Csak néha villan az eszembe, ez a hiány - az esti meseolvasás.

      Én már másképpen csináltam az én gyerekeimnél...

      Törlés
  8. Elfelejtettem leírni: óhh, hogyne ismertem volna a Riki-tiki-tévit :) emlékszem, mikor először olvastam, olyan mesekönyv volt, amiben nem volt illusztráció, így fogalmam sem volt hogy néz ki az a kis mongúz :)) akkor még nem volt, hogy beütöm a gugliba :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, én sem tudtam akkor még. A tanárnőnk ugyan elmondta, mégis a fantáziám szárnyain valami egész más állatfigura ugrándozott. Aztán amikor megtudtam hogy néz ki egy mongúz, kicsit talán csalódott lettem, mert másként képzeltem. De az emlékeimbe beégett.

      Törlés

Megköszönöm, ha írsz...de tudnod kell, hogy a kommentet moderálom.

Türelmet kérek, ha nem jelenik meg belátható időn belül a megjegyzésed, mert annak oka lehet: úton/házon/magamon kívül vagyok.