2017. december 12., kedd

Éppen így



"Én már mindennek hátat fordítottam, ami nem érdemes a figyelmemre. És látod? Ami megmaradt, mégis épp elég, hogy jól érezzem magam."

( az idézett mondatok: valahonnan az internetről...)


2017. december 10., vasárnap

Turista


...voltam a fővárosban.

Csütörtökön el kellett utaznunk a fővárosba egy hivatalos programra, így összekötöttük a hétvégével, mivel szombatra úgyis programunk volt, Havasi Balázs koncert az Arénában.
Pénteken szétnéztünk a Vörösmarty téri adventi vásárban, majd a Bazilika előtt is, meg be is mentünk a Bazilikába. Venni nem vettünk semmit, csak bóklásztunk.
De vettem, egy icipici üveg kávés mézet 😁
Az viszont nagyon tetszett, hogy semmi bazári dolog nem volt, gyönyörű kézműves árukat láttam, kapásból elfogadtam volna sok mindent, tényleg szépek voltak, pedig én nagyon kritikusan szemlélek :)

Szombaton megnéztük a koncertet, azt mondom, nem véletlenül játszott a Sydneyben az Operaházban és New Yorkban a Carnegie Hall-ban telt ház előtt és most, Európa hat nagyvárosának sportcsarnokaiban, szintén telt ház előtt.
Itt is tele volt a csarnok, olyan  hangulat volt, hogy libabőröztem tőle, nem csak a hangulattól, a zenétől is.
Hatalmas élmény volt, nagyon hálás vagyok a lányomnak, még májusban megvette nekünk a jegyeket rá, az az Ő ajándéka volt.
Ma (vasárnap) annyira szép idő volt,  hogy kedvünk támadt egy újabb sétára, ezúttal elmentünk a Várba és a Halászbástya környékére, jó nagy kört csaptunk, de olyan jó volt, addig is együtt voltunk...
Most élmény volt Budapest. Már csak azért is, mert megölelgethettem a lányomat 😗😍

Lehet unalomig ismert, tipikus turista szemszögből készült fotók, de én így is szeretem.

Péntek:



A fotón nem én vagyok az a fekete hajú, fekete kabátos 😁

















Szombaton nem vittem a telefont, csak a férjemé volt nálunk, azzal meg ilyen gyenge fotókat lehet készíteni, így a koncertről nem nagyon van fotóm...

gyülekezik a közönség


vasárnapi séta:

























a 2006.  aug. 20. tűzijáték közbeni vihar áldozatainak emlékműve