2017. február 6., hétfő

Nagyon szíven ütött


...ez a vers.



Csoóri Sándor: Anyám szavai

Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket –
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom – igen, a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.



12 megjegyzés:

  1. Ezen a múltkor gondolkodtam, a vers is rímel rá, olvastam, vagy valahol láttam, ki tudja, de nem az a lényeg. Falusi öregasszony, akinek elment a fia, a városba (Budapest) tanulni, aztán "nagy ember" lett belőle. Csak az anyját felejtette el, szégyelli.Egyszerű, öreg, falusi asszony a szegényebbik fajtából. Legfeljebb a szíve és a vágyakozása nagyobb, a gyermeke után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hány meg hány van ilyen! Nagyon-nagyon elítélem, aki elfelejti azt hogy honnan jött, elfelejti, hogy megszülte, felnevelte, emberré tette egy anya.

      Törlés
  2. Nem csodálom... engem is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pityeregtem rajta egy sort...

      Törlés
  3. Lassan ez már az én versem.....Az elsőszülöttem közel lakik, de a másik kettőhöz el kell utaznom, ha látni szeretném őket gyakrabban. Jönnek ők haza,ha tudnak, de nem olyan egyszerű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem is reklamálok, hogy mikor és milyen időközönként jönnek haza a lányaim. Örülünk minden alkalomnak, minden napnak, órának amit velünk töltenek.

      Törlés
  4. Ó ez engem is megérintett....Rég nincs már anyukám, de a mai napig hiányzik, és nem múlik a sajgás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óhatatlanul Anyukám jutott eszembe, mindig így vár bennünket haza, soha nem panaszkodik, hogy mennyit tudunk otthon lenni, örül ha ott vagyunk. Nagyon szeretem Őt...

      Törlés
  5. Eszembe jutott Ilus mama, egyik gondozottam-Isten nyugosztalja-, mikor jött az országút mentén a bolt felé, kezében a nehéz ásó.
    -Ilus néni, hová cipeli azt az ásót??
    -Nem találtam a botot, anélkül meg nem merek elindulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, ilyenek :) és ezeket az apró kis történeteket soha nem felejtjük el...

      Törlés
  6. Szívszorítóan gyönyörű....
    El kellene olvasni mindenkinek, akinek még él a szülője, hátha feltámad benne a kihunyóban lévő szeretet. Mert jaj, de sokakban ki is aludt már....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akiben kialudt a szeretet, abban egy ilyen gyönyörű verstől (sem) fog felébredni a lelkifurdalás és az érzelem sem...

      Törlés

Megköszönöm, ha írsz...de tudnod kell, hogy a kommentet moderálom.

Türelmet kérek, ha nem jelenik meg belátható időn belül a megjegyzésed, mert annak oka lehet: úton/házon/magamon kívül vagyok.