2017. június 23., péntek

Egy esős



..reggel után.

Félelmetes peremfelhővel érkezett a mai eső, de szerencsére nem volt sem károkozó jég, sem szél. Olyan jó friss most a levegő.
Gyűjtöm az erőt a elkövetkező napok hőségéhez, már előre nyafogok egy sort, de kibírom majd - remélem.

Itthon maradtam, mert a térdem ez aztán bedurrant, bár már egy kicsit javult, kenem rá kilószámra a krémet, javuljon csak meg, mert betegje vagyok a tétlenségnek.

A kertem most elég szép, még nem vágta haza a hőség, dús, buja zöld minden. Indul az uborkaszezonom, rengeteg van rajta, holnap már lesz belőle görög saláta meg tzatziki - grillezett húst szeretnénk sütni, nincs elég meleg, még be is gyújtunk, néha azt hiszem nem is normális az ember 😁

Ilyen kapor erdőm még nem volt mióta itt lakunk, nem beszélve arról, mennyit kiszedtem már mikor még kicsik voltak és lefagyasztottam. Estére belengi az egész udvart az illata, imádom. Versenyeznek a levendula bokraimmal, arról is leszedtem már egy csomót, már újra virágzik, hej de szeretem azt is!!

Lehet, hogy ritkulnak a bejegyzéseim. Oka az időhiány. De néha azért jelentkezem majd és a kedvenceimet is elolvasom, még ha nem is mindig hagyok majd nyomot.

Szép nyarat kívánok Mindenkinek, minden gyönyörűségével és hőségével együtt 😍😎😏












kaporerdő :)


saját paprikám, ugye milyen szép már? :)

uborkaerdő :)
most még a petrezselyem és sárgarépa sor is néz ki valahogy...
a hagyma lassan elfekszik, pár hét és ki lehet szedni - gyönyörű most

úgy tetszik, a sógornőm adta

2017. június 21., szerda

Gazdagabb


...lett a lelkem ismét.

Majdnem sikerült véghezvinni minden tervünket. Egyről kellett lemondanunk, mégpedig hogy a Gargaló gerincen menjünk egy jó darabig.  Zivatarveszély volt kiadva arra a részre, s mint azt sokan tudjátok, zivatar esetén a gerincen tartózkodni felelőtlenség és életveszélyes. Így a gerinc alatti részen bóklásztunk.
Mit mondjak...hihetetlen élmény volt. Eleinte kicsit szomorkodtunk, mert mikor felértünk és útközben is a felvonótól az Asztal tetőig, áthatolhatatlannak tűnő köd volt mindenütt, az orrunkig sem láttunk, néha még az eső is eleredt, de szerencsére csak rövid időszakokra.
Aztán egyszer csak, mintha elhúznának egy függönyt, varázsütésre kitisztult a környék, néha még a nap is előbukkant, igaz csak fél percekre. Végig pillanatonként változott a kép, volt úgy, mire elővettem a fényképezőt, mert láttam egy szép részletet, szóval mire előbújt a gép optikája, már eltűnt a látnivaló egy felhő mögött.
 
Borsafüredről (kb. 850 méteren fekszik a település) felvonóval tettük meg az utat 1360 méter magasra, onnan túráztunk  fel az Asztal tetőig (kb.1850 m) és ott még, keresve a rododendronokat,  egészen a Gargaló nyereg tövébe. Nem kellett sokáig keresni őket. Borítva volt a hegyoldal. Kicsi bokrok ezek, én azt hittem jóval nagyobbak :) de a szépségük felejthetetlen élmény lett. Azt sem tudtam merre nézzek, annyi gyönyörűség tárult a szemem elé. Rengeteg szebbnél szebb mezei virág, világszép enciánok tömkelegével, no és a rododendronok.

Sóvárogva néztük a Gargaló nyerget, láttuk messziről is az oldalán nyíló millió rododendront. Ott készültek azok a fotók, amiket az előző bejegyzésemben is mutattam.

Igazából nem voltunk elégedetlenek, (de azért valahogy maradt bennem egy kis hiányérzet) mert nem áztunk meg, bár az esőpelerint párszor "beüzemeltük", de nem volt vészes.
Láttuk a gyönyörű hegyeket, patakokat, vízesést, virágokat, sejtelmes ködös tájat, ereszkedtünk le olyan helyen, hogy azt mondtam, na én ott nem, ott nem megyek le. De lementem (muszáj volt😁) mert arra volt a Lóhavasi vízesés.
Az Asztal-rétről ereszkedtünk le, olyan hatszáz méter szintcsökkenés volt nagyon rövid távon, brutálisan meredek volt, a bot létfontossága most is előjött. Megcsináltam, de ettől az ereszkedéstől a térdem kikészült 😕😔😑😞 úgyhogy most sántikálva megyek, mint tavaly...

Összességében nagyon szép volt. Azt kaptuk a Radnai-havasoktól, amire számítottunk. Az, hogy maradt bennem hiányérzet talán azért van, mert nem tudtunk felmenni a Gargaló-nyeregbe, azt nagyon szerettem volna. Ott tényleg a világ tetején érezheti magát az ember.
Mondta a szállásadónk, hogy egyébként sem egynapos túra, min. két napra kell tervezni annak, aki végig akarja járni az egész Gargalót, aminek a végén ott van a Nagy-Pietrosz, a maga 2303 méterével.
Hát...azt hiszem ez már csak álom marad, mert úgy érzem: nem nekem való a bivakolás (gerincen, sátorban, hálózsákban alvós túra.)
Felszerelésem sincs hozzá, az meg hogy befektessek ilyenekre több tízezer forintot, nem éri meg, mert nem hiszem, hogy valaha is használnám még ilyen célra. De azért fáj a szívem a Nagy-Pietroszért, a Gargalóért, megmondom őszintén. Nagyon fáj.

A Lóhavasi vízesés nagyon szép. Nyolcvan méter (egyes írások szerint) száz méter magasról zúdul alá. A vízhozama változó, most szerintem elég szépen volt benne. Jó sokáig ejtőztünk ott, nagyon megnyugtató volt ücsörögni a sziklákon a zuhatag aljában. Még visszanézve rá láttuk, hogy nem is onnantól kezdődik, ahogyan először gondoltuk, egészen a hegy tetejéről indult, csak jó darabig takarják a fák.

Hazafelé még elmentünk Barcánfalvára, a kolostorokhoz. Nagyon szép hely, éppen szertartás volt a szabadban, kihangosítva az egész környékre. Még nagyon sokan népviseletben jelentek meg, kicsit furcsa volt, hogy az egészen kicsi lányok is sötétbarna, fekete alapon mintás kendőkben, szoknyákban voltak, de biztos van valami jelentése, hogy úgy öltözködtek.

Még útba esett a szaploncai Vidám Temető is, oda is bementünk. Igaz én már voltam egyszer, de sodródtam a többiekkel. Őszinte leszek, én nem igazán szeretem azt a helyet, nekem túl harsogó, túl giccses. Igaz van abban is valami, hogy a halált nem mindig kell komoran elfogadni, mert ott minden egyes fejfán vicces formában, pár sorban az elhunyt egész életútját belesűrítik.
Arról már nem is beszélek, hogy ennek a vidám temetőnek a végében olyan szemét/rendetlenség/kupleráj van, hogy elmondani nem tudom...

Még egy kicsit megálltunk Szatmárnémetiben is, egy fagyira, egy sétára.

Gyönyörűség volt minden méter ezen az úton.
Azért a Radnai-havasokba visszatérnék még egyszer, legalább azért, hogy a Gargaló-nyergen menjek egy kicsit, csak egy kicsit még...

Nagyon hosszú a bejegyzés, sok fotóval, de nem akartam több részletben megjeleníteni, örültem, hogy eljutottam idáig, ha most nem teszem fel, akkor már haladt-maradt volna.
Akinek van türelme az végignézi, aki nem az nem :)




Ennyit láttunk eleinte
virágzó kakukkfű
már fent, 1850 méteren
még függöny mögött kicsit...
és elhúzták a függönyt....
az első rododendronok




nem tudom mennyire látszik, de káprázatos mezei virágszőnyeg volt mindenütt



virágzik az áfonya is

a fotó semmit nem ad vissza a szépségéből, amennyi rododendron volt a hegyoldalban






encián

encián
A gyönyörűséges Gargaló-nyereg


már a Gargaló-nyereg tövében vagyunk. Ha nagyon figyeled a csúcs közelében azt a nagyon halvány rózsaszínes foltot, na az mind rododendron ott











itt mentünk le a völgybe, brutális volt

onnan fentről indultunk, nem is látszik a teteje, mert már van benne egy hajlás


itt kb. az egyharmadáig ereszkedtünk még le








Lóhavasi vízesés



még egy búcsúpillantás a vízesésre





innen indultunk és ide érkeztünk vissza, a felvonó innen indul




azt hittem megfagyok a felvonón lefelé...nagyon fújt a szél és hideg volt


Lent Borsafüred


Barcánfalva, Kolostorok



















Az Iza folyó Barcánfalvánál, belefolyik a Tiszába



 Szaplonca, Vidám Temető





Szatmárnémeti